2023 éves beszámoló - 3. rész

HNorbi küldte be időpontban

Kedves Olvasóink!

Évértékelőnk következő állomásához érkeztünk.

Július
Júliusban sem unatkoztunk, számos újdonság és nagy kihívás várt ránk.
Rögtön elsején Budafokon, a Sörház utcában óvóhelyeztünk egyet, ahol mellényes-beöltözős és vezetéképítéssel vártunk az érdeklődőket. A jó időben már nem bentre, hanem az udvarra összpontosultak az interaktív programok.
A zsámbéki bázist nagy megtiszteltetés érte: egy Honvédelmi Tábort szerveztek oda Gödöllőről, és mint "zsámbéki lakos" számos programmal színesítettük a tábor programját. Híradó vonalon megismerkedhettek a távközlés kialakulásával, valamint egy rejtjelezett üzenetet törhettek fel a kitartók. Másnap vegyivédelmi témába ugrottunk fejest, amit igen sok táborlakó említett meg a tábor végén a "mi tetszett a legjobban?" kérdésre adott válaszaikba. Hogy ne teljen el olyan gyorsan a hét, még ezen a héten szombaton egy lájtos bázisnapot letoltunk Zsámbékon. Este esti mese már nem volt szükséges az elalváshoz.

A tábor témájánál maradva, ebben a hónapban még Székesfehérvárra kanyarodtunk, ahol a Bregyó-közi napközis tábor lakóinak rendeztek egy honvédelmi napot, melyre minket is meghívtak. Ide egy füstsátras programot, valamint a mellénybe öltözős programelemünket vittük el. Remekül éreztük magunk itt is, a visszajelzések alapján sikerült egy emlékezetes programot vinni.

De ne lendüljünk túl olyan gyorsan a tábor témájánál. Már régóta volt egy ötletem-vágyam, hogy szeretnék "saját" katonai tábort. Sajnos a korábbi években nem sikerült összehozni, mert az eddigi partnerek kezdeti lelkesedésük alábbhagyott, és mind visszaléptek a tervezés felénél. :( Mint tudjuk, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk... szóval a Piréz-ifjoncokkal megejtettük az első Piréz Katonai Tábort. Jó, ha az áprilisit is nézzük, akkor a másodikat. Tanulni és ismételni sosem elég, a négy fent töltött nap alatt számos újdonságot tanultak a fiatalok, rengeteg ötletet próbáltunk ki, melyből többel már találkozhattak a látogatók, mint új programelem. A korábbi ismereteiket pedig itt-ott mélyítettük egy kicsit. Az egyik napra, egy külsőst is sikerült elcsábítani, így még több élménnyel gazdagodhattak a srácok. Igazán tartalmas négy napot töltöttünk Zsámbékon. A srácok meg is dolgoztak ezért a négy szuper napért... Pirézségük alatt rendszeresen bizonyítják, hogy kicsi a bors, de ügyes, és kitartó.


Augusztus
Augusztusban a Sörház utcában mi voltunk a nagy varázslók, ugyanis nem csak kiegészítő pár apróságot vittünk, hanem ismét miénk volt a főszerep, a placc nagy része. A téma a fegyverek voltak: számos, természetesen hatástalanított fegyvert, és felszerelést ismerhettek meg közelebbről vendégeink.
Mivel rég jártunk Zsámbékon..., egy laza bázisnapot is letoltunk.

Augusztusban is volt újdonság. Ez ilyen újdonságos évre sikerült. Az újdonság pedig ebben a hónapban számunkra az volt, hogy a Dicső Piréz Néphadsereg történetében először külföldi rendezvényt is célba vettünk: Oroszkára, a hadijátékra vittünk pár apróságot, Kiss Feri határőr kiállítását kiegészítve. Köszönjük a lehetőséget.


Folytatás hamarosan!